"Az anyag tudatunktól független, örökké létező objektív valóság." Így írták le az anyag fogalmát a filozófusok. Ez így még érthető is, de érdemesebb kicsit közelebbről megvizsgálni. A filozófusok mondatai több információt tartalmaznak annál, mint amennyit leírnak. Mert abban is van információ, amit nem írnak bele. Jelen esetben azt mondják: "tudatunktól független". Független ugyan, de nem különálló. Menjünk csak mélyebbre: az anyag, amit látunk, molekulákból, atomokból épül fel. Az atomok atommagból, és elektronhéjból. Az atommag protonból, neutronból, kvarkokból. Az elektron pedig legújabb felfedezések szerint egy magból, és fotonburokból áll. Végső soron minden elemi részecske nem más, mint energia. Rezgés és hullámzás. Emiatt lehetséges a relativitás elmélet azon része, amely sebességnövekedés esetén tömegnövekedésről is beszél. Ha energiát adunk egy testnek, megnő a tömege. Ezért. Mert a tömeg - az anyag - is energia. És a lényeg: energiák szintjén, ahol már csak rezgés létezik, nincsenek határok. Nincs tér és idő ("örökké létező"). Nincs, ami elválassza az egyik rezgést a másiktól. Ezen a szinten minden létező összeolvad. Bármilyen formában legyen is az. Tehát az anyag "tudatunktól független", de nem különálló.
Ha pedig még egy kicsit gondolkodunk, akkor mindebből az derül ki, hogy az anyag nem valóság. Legalábbis az eddig ismert formában. A felületek sosem érnek egymáshoz, mert energia tartja őket egymástól "távol"...és köti is össze egyszerre. Így felületek sem léteznek. Illúzió az egész. Az anyagról eddig csak illúzióink voltak eddig, most pedig kezdjük megismerni a természet egy másik oldalát. A tudatos oldalát.
2010. október 19., kedd
2010. október 13., szerda
Fizika - Az Univerzum és a Tér-Idő
Az Univerzum tágul
Az ősrobbanás 13.700.000.000 évvel ezelőtt, azaz 13,7 Milliárd éve történt, legalábbis így mérték ki. A fizikusok első feltevése szerint, az Univerzum az ősrobbanás ereje által tágul, de a testek gravitációja miatt ez a tágulás meg fog állni, majd összeszűkül és újra egy pontba sűrűsödik, és ezzel lesz vége. A technika fejlődése viszont lehetővé tette a pontosabb méréseket, és meglepő dolgot tapasztaltak: Az Univerzum tágulása nem lassul... hanem gyorsul. Egyre nagyobb léptékben távolodnak egymástól az objektumok. Ez felrúgott minden eddigi feltevést az Univerzum végéről. Azt az erőt, ami ezt a gyorsuló tágulást okozza, Sötét Energiának hívják, mert nem tudnak róla semmit, nem látják, csak tapasztalják.
Ezek után egy újabb feltevés szerint az Univerzum annyira ki fog tágulni, hogy nem hatnak majd egymásra az objektumok, és kíhűl minden.
De mi van akkor, ha a gyorsulás miatt, Einstein relativitás-elméletéből következően a növekvő sebesség tömegnövekedést fog okozni az objektumokban, ezzel megnövelve a gravitációjukat, ami lefékezi a gyorsulást? Ez viszont azzal jár, hogy a gyorsulás enyhülésével nem nő tovább a tömeg és a gravitáció, de megmarad megnövekedett állapotában. Kérdés, hogy megnő-e gyorsabban a gravitáció, mint amilyen gyorsan nőnek a távolságok. Ha igen, akkor a gyorsulás megáll, és beállhat egy egyensúly a sötét energia és a gravitáció erői között. Vagy a gravitáció egy időre átveszi az uralmat, de akkor az objektumok "távolodó irányú" sebessége csökken, így elvesztik az abból származó gravitációjukat, és a sötét energia újra erőre kaphat.
És mi van akkor, ha a sötét energia, mint a gravitáció ellenerője, szintén változik a sebességnövekedéssel?
Persze ottvan még egy lehetőség: Lehet, hogy a sebességnövekedés a gravitációkat erősíteni fogja, de az anyag szerkezetei nem bírnak el akármekkora tömegvonzást. Ha túlságosan megnő az amúgy is nagy tömegű testek gravitációja, azok szuper- és hipernovákat jelenthetnek. Így az Univerzum bámulatos fényjátékban fog befejeződni. Vagy inkább újrakezdődni?
Egyszerűbb és logikusabb gondolkodás útján két kérdés:
Mi van akkor, ha az Unvierzum tágulása és szűkülése nem egymást kizáró, hanem egymást felváltó folyamatok? Mert a világon minden, ami létezik az lüktet, hullámzik, rezeg. És hogyan lehetne valami másmilyen, mint az alkotórészei?
Ha ez így van, akkor az Univerzum nem 13,7 Milliárd éves, esetleg akkor volt az utolsó legszűkebb állapot. Ezen kívül a világra nem jellemző a kezdet és a vég, csak az átmenet és a változás. Hogyan lehetne akkor az egésznek kezdete és vége? Ez nem reális.
Mi van akkor, ha a Sötét Energia nem más, mint az egész Univerzum egységes forgásából származó centrifugális gyorsulás? Mert a világon minden alkotó elem, bolygó, csillag és galaxis forog. Bár ez esetben kellene lennie egy középpontnak is valahol, de ilyenről nem tudunk... de ez esetben nem biztos, hogy elég 3D-ben gondolkodnunk...
Tér-idő:
Ahogyan az űrhajósok egyre messzebbre kerülnek a Földtől, egyre lassabban telik az idő a földi tempóhoz képest.
Ennek egy oka lehet: Ahogyan Einstein is megmondta, a tér rugalmas, hajlítható. És mondta azt is, hogy a tér nem választható el az idő fogalmától. Ezért is hívta az egészet tér-időnek. Tehát ha a tér rugalmas és hajlítható, akkor az idő is az. Ha pedig az időben elhajlást tapasztalunk, akkor ott a tér sem lineáris. Hogyan is lenne az, amikor a tér minden pontján hat valamilyen gravitációs erő (gumiasztal-kísérlet)
Ezek szerint ahol nagyobb a gravitáció, ott gyorsabban telik az idő?
Kérem a fizikusok, csillagászok, tanárok, gondolkodók segítségét!
Az ősrobbanás 13.700.000.000 évvel ezelőtt, azaz 13,7 Milliárd éve történt, legalábbis így mérték ki. A fizikusok első feltevése szerint, az Univerzum az ősrobbanás ereje által tágul, de a testek gravitációja miatt ez a tágulás meg fog állni, majd összeszűkül és újra egy pontba sűrűsödik, és ezzel lesz vége. A technika fejlődése viszont lehetővé tette a pontosabb méréseket, és meglepő dolgot tapasztaltak: Az Univerzum tágulása nem lassul... hanem gyorsul. Egyre nagyobb léptékben távolodnak egymástól az objektumok. Ez felrúgott minden eddigi feltevést az Univerzum végéről. Azt az erőt, ami ezt a gyorsuló tágulást okozza, Sötét Energiának hívják, mert nem tudnak róla semmit, nem látják, csak tapasztalják.
Ezek után egy újabb feltevés szerint az Univerzum annyira ki fog tágulni, hogy nem hatnak majd egymásra az objektumok, és kíhűl minden.
De mi van akkor, ha a gyorsulás miatt, Einstein relativitás-elméletéből következően a növekvő sebesség tömegnövekedést fog okozni az objektumokban, ezzel megnövelve a gravitációjukat, ami lefékezi a gyorsulást? Ez viszont azzal jár, hogy a gyorsulás enyhülésével nem nő tovább a tömeg és a gravitáció, de megmarad megnövekedett állapotában. Kérdés, hogy megnő-e gyorsabban a gravitáció, mint amilyen gyorsan nőnek a távolságok. Ha igen, akkor a gyorsulás megáll, és beállhat egy egyensúly a sötét energia és a gravitáció erői között. Vagy a gravitáció egy időre átveszi az uralmat, de akkor az objektumok "távolodó irányú" sebessége csökken, így elvesztik az abból származó gravitációjukat, és a sötét energia újra erőre kaphat.
És mi van akkor, ha a sötét energia, mint a gravitáció ellenerője, szintén változik a sebességnövekedéssel?
Persze ottvan még egy lehetőség: Lehet, hogy a sebességnövekedés a gravitációkat erősíteni fogja, de az anyag szerkezetei nem bírnak el akármekkora tömegvonzást. Ha túlságosan megnő az amúgy is nagy tömegű testek gravitációja, azok szuper- és hipernovákat jelenthetnek. Így az Univerzum bámulatos fényjátékban fog befejeződni. Vagy inkább újrakezdődni?
Egyszerűbb és logikusabb gondolkodás útján két kérdés:
Mi van akkor, ha az Unvierzum tágulása és szűkülése nem egymást kizáró, hanem egymást felváltó folyamatok? Mert a világon minden, ami létezik az lüktet, hullámzik, rezeg. És hogyan lehetne valami másmilyen, mint az alkotórészei?
Ha ez így van, akkor az Univerzum nem 13,7 Milliárd éves, esetleg akkor volt az utolsó legszűkebb állapot. Ezen kívül a világra nem jellemző a kezdet és a vég, csak az átmenet és a változás. Hogyan lehetne akkor az egésznek kezdete és vége? Ez nem reális.
Mi van akkor, ha a Sötét Energia nem más, mint az egész Univerzum egységes forgásából származó centrifugális gyorsulás? Mert a világon minden alkotó elem, bolygó, csillag és galaxis forog. Bár ez esetben kellene lennie egy középpontnak is valahol, de ilyenről nem tudunk... de ez esetben nem biztos, hogy elég 3D-ben gondolkodnunk...
Tér-idő:
Ahogyan az űrhajósok egyre messzebbre kerülnek a Földtől, egyre lassabban telik az idő a földi tempóhoz képest.
Ennek egy oka lehet: Ahogyan Einstein is megmondta, a tér rugalmas, hajlítható. És mondta azt is, hogy a tér nem választható el az idő fogalmától. Ezért is hívta az egészet tér-időnek. Tehát ha a tér rugalmas és hajlítható, akkor az idő is az. Ha pedig az időben elhajlást tapasztalunk, akkor ott a tér sem lineáris. Hogyan is lenne az, amikor a tér minden pontján hat valamilyen gravitációs erő (gumiasztal-kísérlet)
Ezek szerint ahol nagyobb a gravitáció, ott gyorsabban telik az idő?
Kérem a fizikusok, csillagászok, tanárok, gondolkodók segítségét!
2010. október 11., hétfő
Gondolkodás
Egy régebbi szavazás eredménye szerint, az ide látogatott emberek többsége szerint "A boldogság megteremtője a pozitív gondolkodás".
Valószínűleg azért lett ez az eredmény, mert nem voltak tisztában a "Tudatos gondolkodás" jelentésével, ezért most vizsgáljuk meg a különbségeket:
A pozitív gondolkodás egy olyan program az elmében, ami megkeresi minden eseményben a szépet és a jót. Más szóval a kellemetlen és fájdalmas dolgokra is ráhúz egy maszkot, így nem szenved tőlük, de tudat alatt igen. A jövőt tekintve pedig bizakodó, a jó eredményt üldözi. Csalódáskor pedig szintén maszkot húz a dolgokra, mert nem akarja látni a rosszat.
A tudatos gondolkodás viszont nem program. Nem húz maszkot a fájdalomra reakciószerűen, hanem tudja, hogy mi okozta a kellemetlenséget. Tudja, hogy az csak átmenet, mmert minden állapot az. A jövőt tekintve pedig nem a jó eredményt üldözi, hanem tudja, hogy "vagy így lesz, vagy nem", de megtesz érte annyit, amennyire fontos neki a dolog. És bárhogyan is lesz, az nem baj. Elfogadja a nem-et is, mint lehetséges kimenetelt, és rugalmasan, szabadon halad tovább.
Tehát a boldogságban nincs szó optimizmusról vagy pesszimizmusról. Tudatosságról van szó, mert az egészben átlátja a dolgokat, így látva azt is, hogy a Boldogság minden pillanatban létezik egy magasabb szinten, ahol már nincs jó és rossz, csak a változás.
Valószínűleg azért lett ez az eredmény, mert nem voltak tisztában a "Tudatos gondolkodás" jelentésével, ezért most vizsgáljuk meg a különbségeket:
A pozitív gondolkodás egy olyan program az elmében, ami megkeresi minden eseményben a szépet és a jót. Más szóval a kellemetlen és fájdalmas dolgokra is ráhúz egy maszkot, így nem szenved tőlük, de tudat alatt igen. A jövőt tekintve pedig bizakodó, a jó eredményt üldözi. Csalódáskor pedig szintén maszkot húz a dolgokra, mert nem akarja látni a rosszat.
A tudatos gondolkodás viszont nem program. Nem húz maszkot a fájdalomra reakciószerűen, hanem tudja, hogy mi okozta a kellemetlenséget. Tudja, hogy az csak átmenet, mmert minden állapot az. A jövőt tekintve pedig nem a jó eredményt üldözi, hanem tudja, hogy "vagy így lesz, vagy nem", de megtesz érte annyit, amennyire fontos neki a dolog. És bárhogyan is lesz, az nem baj. Elfogadja a nem-et is, mint lehetséges kimenetelt, és rugalmasan, szabadon halad tovább.
Tehát a boldogságban nincs szó optimizmusról vagy pesszimizmusról. Tudatosságról van szó, mert az egészben átlátja a dolgokat, így látva azt is, hogy a Boldogság minden pillanatban létezik egy magasabb szinten, ahol már nincs jó és rossz, csak a változás.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
