Halál

Amikor egy nap végéhez közeledünk, nem félünk. Amikor közeleg a hétvége, nem félünk. Amikor vége az évnek, nem félünk. Mert tudjuk, hogy a természet úgy működik, hogy amint az egyiknek vége, azzal kezdődik a következő. Miért féltek hát a egy élet végétől? Egy földi élet végétől. Mert maga az élet végtelen, úgy, ahogy az előbb leírtam. A szenvedéstől félnétek talán? Attól, hogy fáj meghalni? Vagy attól, hogy semmi sincs utána? Vagy talán attól, hogy nem juttok a mennyországba, és a pokolba zuhantok? Menjünk hát sorba.

Szenvedés?
A szenvedés nem az események folyománya, hanem az emberi elme reakciója!
A halál a természet körforgásához tartozó, és szükséges dolog. Te is a természet része vagy. A sejtjeid tudják, hogy mikor mi a dolguk. Tudatalatti, tudatos, és tudatfeletti módon. Ha a halálról beszélünk, a dolgok irányítását átveszi a tudatfeletti értelmünk. "Elveszítjük eszméletünket". Ez igazából azt jelenti, hogy a tudatfeletti már mindent a kezében tart, és megóv a kellemetlenségektől, amíg lezajlik a testi halál folyamata.
Röviden szólva: Ha valóban elkezdődik a meghalás, a szervezeted tudja, hogy mi a dolga. Mindent megtesz azért, hogy a legkevésbé legyen kellemetlen addig, amíg eszméletednél vagy, utána pedig a fizikai világ érzékelése amúgy is megszűnik.

Nincs utána semmi?
A világban nem létezik a "semmi". A szó maga is arra utal, hogy nincs. Az egyetlen lehetetlen dolog a "nemlétezés". Viszont lehet "semmit tapasztalni". Azt azonban, hogy létezel, állandóan érzékelni fogod. Akkor is, ha kívülről a "semmi" érkezik. Ha erre rájöttél, a halál a következő fázisába lép: Megjelenik a vezetőd. A felsőbb éned. Olyan formában, ahogy te akarod látni. És örömmel és szeretettel telve végbemegy a nagy egybeolvadás. De erről már nem itt kell beszélnünk.

Mennyország vagy pokol?
Ezek a szavak a fizikai világból származnak. A dualitás világából. Ahol minden dolognak ellentéte van. Ám ez a Valódi Világnak csak egy kis része. Az Abszolút világban nem létezik dualitás, nem létezik jó és rossz. Csak szeretet létezik. Abból áll össze minden más. Így nincs értelme mennyországról vagy pokolról beszélni a halál után. Csak szeretetről, otthonról, egységről.

Rövid történet a mennyről és pokolról:
Egyszer egy nagy szamuráj, hallotta, hogy egy bölcs spirituális mester tudja a menny és pokol titkát. Felkereste hát ezt a mestert. Meg is találta, és amikor odaért hozzá, ennyit szólt:
- Mester! Úgy hallottam, hogy te ismered a Mennyország és a Pokol titkát. Kérlek, mutasd meg nekem e titkot!
Erre a mester:
- Ugyan miért mutatnám meg neked e titkot, semmire kellő szamurájnak?!
Erre a szamurájt elkezdte emészteni a düh és méreg, kirántotta a kardját, hogy lefejezze a mestert. Ekkor a mester megszólalt:
- Látod barátom? Ez a pokol.
Ettől a szamuráj rájött, hogy a harag és a düh maga a pokol. Ezután hála öntötte el, és megköszönte a mesternek:
- Köszönöm, Mester! Hálával tartozom neked!
Végül a mester:
- [nevetés] Látod? Ez pedig a mennyország!