Beszélgetés Istennel - 2

Egyre roszabb látni, hogy merre tartunk. És közben azt érzem, hogy nem tehetek semmit.

- Ez félelem. Félelem attól, hogy az emberek magukra haragítják a világot. De hogyan is tehetnék... hiszen a világot nem lehet megsérteni.

De most mégis úgytűnik, mintha pusztításra készülne a természet.

- Amint mondtam, a világ nincs megbántva. A természet csupán igyekszik jelezni azt, amit te is akarsz jelezni az embereknek. A természet igyekszik az emberek szemét felnyitni. Hidd el, hogy ez pontosan elég hatásos lesz.

Azt meghiszem, hogy hatásos lehet. De nem lehet elkerülni a pusztításokat?

- Dehogynem lehet. A természet maga sem a pusztítást igyekszik véghez vinni. De tudnod kell, hogy az emberi elme nagyon makacs tud lenni. Ha nem veszi észre a kisebb jeleket, nagyobbra van szükség. De parancsolni nem lehet neki. Ez így természetes. De hidd el nekem, hogy azok, akik látják az Egységet, azokat elkerüli majd az a "pusztítás" - ahogy te nevezed -, ami az örök alvókat fogja felébreszteni. Ez ellen neked nem kell tenned semmi. Azt mondod, hogy rossz látni a természet ébresztő erejét? Gondold át újra. Minden a helyes úton halad, hiszen nincsen helytelen út.

Ez valóban egy másik megvilágításba helyezi a dolgokat. De szeretnék segíteni legalább azokon, akiket szeretek.

- Akiket valóban szeretsz, azokon már segítettél is. A szeretet a legerősebb erő, amit tehetsz értük, vagy bármiért. Hagyd őket a saját utukon haladni, hagyd őket, hadd hallják meg Önmagukat is. Te csak szeresd a családodat és barátaidat, és biztonságban lesztek.

De akkor nem baj, ha ezt is leírom most?

- Baj? Baj csak az, amiből azt csinálsz. De nyugodt lehetsz. Erre Én kértelek meg. És örülök, hogy megmutatod másoknak. Még ha csak egyetlen embernek is, azzal már elérte célját.

Köszönöm.