Szerelem

Nem értem... nem tudom érezni. Hiába látom a szépet és a kifogástalant, nem érzem azt, amit kellene. Nem tudom érezni az újat, sem a régit. Kérdés az, hogy létezik-e szerelem egyáltalán? Létezik bizony, erről már meg vagyok győzve, hiszen átéltem. De most nem élem át. Létezik-e szerelem első látásra? Félek, hogy nem. Aki úgy érzi igen, azzal általában csak saját akarata játszik, felruházza a másik embert olyanokkal, amikkel amúgy nem rendelkezik. Majd a végén erre rájön, és ez fogja bántani. Ezt Popper Péter bácsitól hallottam. És úgy tűnik igaza van. De azt pedig mégis csak érezni kellene, hogy ki az, akivel van rá lehetőség, hogy érezzünk szerelmet... nem? Minden esetre nálam a szerelem felépült az által, hogy felépítettük ketten. Szükség volt rá egy kis időre, persze nem sokra. Fél év semmire, aztán 1 hét mindenre volt szükség, és megszületett. Más kérdés, hogy nem tudtuk a módját, hogyan kell a végtelenségig ápolni, de létezett. Éreztem. Bíztam benne. Nem csalódtam. Ha nem is létezhet végtelenül, változatlanul, akkor is létezik változékonyan, esetleg végesen. És nem igaz az, hogy ami elmúlik, az sosem volt... mert volt. De most hol van? Sehol nem látom. A régit már nem tudom erőltetni, az új pedig meg sem jelenik. Vagy igen? Azt mondják, hogy "önmagamban keressem a kristályt". De ezt sem értem teljesen. Valahol pedig mégis értem. És az pedig nem olyan egyszerű dolog. Szeretni akarok erőltetés és bűntudat nélkül. Azt akarom, hogy szeressenek erőltetés és bűntudat nélkül. Azért, ami Én vagyok. Nem azért, amit adni tudok. Létezhet ez? Valahol biztos. Egyenlőre ködöt látok. Valami dereng mögötte, de nem tudom kivenni. Lehet hogy csak sűrűbb köd. Lehet, hogy valami szívvel érezhető. Nem tudom. Valahol van. Valahol bennem, és valahol benned.
A legigazibb szerelem érzése talán egyféleképpen írható le: Két Lélek egy Angyallá való újraforrása.